éhenhalt egy 13 hónapos kisgyerek..

én meg, sütök, főzök a családomnak. mint annyian, szerte a világban..

mi történhetett? mit láthattak a testvérek? mit érthettek meg belőle? tudják-e, mi a család? a törődés?

és a szülők?

hol kezdődhetett? mi volt az a szem a láncban, ami kihullott, és minden szétesett tőle?

mi lesz ezekkel a gyerekekkel? kitől tanulják meg az anya- apaszerepet? vagy ők is ezt ismétlik majd?

kérdések, amikre nem tudom a választ. és amelyek nem hagynak nyugodni. valami nagyon nem jó, nem működőképes. ezen kéne javítani. mert lehet-e bármi fontosabb, mint egy gyerek élete?

örülök, amikor arra gondolok, van családom, le- s felmenőim. van munkám, olyan, amit szeretek. van hol laknom, nem éhezem.

kevés? sok? nézőpont kérdése.

 én nem kívánok magamnak ennél többet. ha ennyim van, mindenem van.

nagyon boldog, békés ünnepeket kívánok minden kedves látogatómnak

nézegetve a látogatók listáját, egyre több személyes megkereséssel találkozom. olyanokkal, akik nem keresgélnek a neten, és bukkannak rám, hanem pont rám kíváncsiak. ez örömmel és szorongással tölt el. mit szeretnének találni nálam? megkapják-e? nem csalódnak-e gyakran? jó lenne, ha tudnám, mit szeretnének a kedves vendégek, hogy jobban ki tudjam szolgálni az igényeket. akár kívánságlistát is írhatnának. mert a vendég szava szent. ő parancsol.

tehát rajta. a gyorsabb kiszolgálás érdekében gyűljenek a kérések. ahogy és amint tudom, teljesítem.

ismeretségünk ezeréves, barátságunk se sokkal fiatalabb. kapcsolatunkra igaz a "hasonló a hasonlónak örül", és "az ellentétek vonzzák egymást" is. mindkettőnknek megadatott, hogy azt tehessük, amit szeretünk. és tesszük, tűzön-vízen át. most, advent havában, a karácsony közeledtével, van pár gondolatom rólad, hozzád.

sokat jelent a barátságod. a másfajta gondolkodásmódod, amivel új kerékvágásba terelsz, ha megakadok. a töretlen optimizmusod, ami csak időnként tűnik el, de aztán újra előtör, és árad belőled.

munkamániás vagy, mint én. néha tagadod, de hiába, aki ismer, tudja, "jót, s jól". ez néha a szeretteid rovására is megy. kevés időd jut nekik, vagy megfáradtan nem tudsz annyit nyújtani nekik, mint szeretnél. pótolj, pótolj. akár a munkád rovására is. csudába a kötelességekkel! akinek családja van, örüljön, és dédelgesse őket. megérdemlik.

kívánok neked nagyon boldog, békés ünnepeket, nyugalmat, és az orvostudománynak gyors haladást, mert fel kell már találni az osztódás képességét, hogy mindenhol helyt tudjunk állni.

kati

(a naplóban lenne a helye, de csodaszép, nincs szívem eldugni)

nem jó manapság pedagógusnak lenni, de az ilyen percekért érdemes a pályán maradni

már a reggel tündérmeseien kezdődött. mondom a szokásos mantrámat, székeket leszedni, levetkőzni, váltócipőt, vagy tornacipőt felhúzni, ülj le, teríts meg, falatozz. egyik kisfiam odajön:-a cipőmet hova tegyem? - hát ahova szoktuk, a szekrénybe. - de a télapónak, hogy megtalálja. -ily' angyali ártatlanságot megőrizni, nem mindennapi. -a télapó majd a kezünkbe adja az ajándékot, személyesen jön hozzánk, elteheted a cipődet. - megnyugodott, illetve folytatódott a lázas készülődés, várakozás. a volt osztályommal, és osztályfőnökükkel megbeszéltem, legyenek ők a mikulás. szándékaink találkoztak, ők is ezt szerették volna kérni tőlem. már ettől "elolvadtam". megírtam a mikulás bácsi szövegét, minden gyereknek egy-egy dicsérő mondatot. közben mi is készülődtünk, napközis párom kis mikulásokat gyártott velük, felsorakoztatta őket a polcon, mi rénszarvasos üdvözlő lapot készítettünk, ceruzával ráírtam, amit diktáltak, ők meg átírták filccel. nagyon büszkén, hogy már írnak. kitalálták, odaadják a mikulás bácsinak. gyakorolták az énekeket, verseket. a segítő szülők beküldték a csomagokat, minden készen állt.

szóval vártunk. nagyon izgatottan vártunk. és egyszer csak, megláttuk télapót, és a kísérőit. a krampuszok szarvval, kormosan, ahogy kell, még rénszarvas is volt, az egész osztályom ott sorakozott. elsőskéim el voltak bűvölve. nézték a csodát. még aki fel is ismerte a télapót, még az is hitte, hogy most nem az ötödikes ákos, hanem az öreg télapó. felsorakoztak az énekhez, a versekhez, megilletődötten hallgatták télapó mondandóját, cserébe az ölébe rakták a kis lapocskáikat. közben a nagy! felsős! fiúk jártak körbe-körbe, és megsimogatták a kis elsősök fejét, arcát. közben csintalankodtak, hiszen krampuszok, eldugtak-cseréltek tolltartókat, táskákat. a végén mi is odaadtuk a kis ajándékunkat, jutott edit néninek is, hiszen nélküle nem működött volna így semmi. én végig fotóztam, minden pillanatot megörökítettem.

(aztán volt később, ami volt, mert gond mindig van, de ez az óra sokmindenért kárpótol. és töröl, töröl, töröl..)

mielőtt a blogok száma elöntene mindent, mint a mesebeli kása, rendszerbe szervezem dolgaimat. a kapcsolódó témákat folyamatosan írom, egy blogba. a könnyebb tájékozódás véget, az ilyen "folyamatosan megújuló" blogokat csillaggal jelölöm.

ha már egyszer grafomán lettem :)

lám, már megint ünnepelünk. a két nő és nagyfiam, valamint a középkorosztály. az egyetlen, aki nem érintett, a kicsifiam, de ő nem főz. viszont kuktának nagyszerű, tehát: én alkottam. a sütiket meg akartam úszni, de fiacskám keresztülhúzta számításaimat. "nem kérek semmit. de. mégis. ne bolti süti legyen." nem az lett.

az ebéd: citromos csirkeleves, és hogy ne vesszen kárba a gomba szára, gombás zellerkrémleves levesgyönggyel

a levesestál régenvolt nagynéném hagyatéka

fokhagymás pácolt pulykacomb (rosszul voltam már a szagától is, de hősiesen tűrtem, mert szeretik), almás-burgonyás köpenyben sült, sajttal megszórt csirkesült, karfiol, gomba palacsintatésztában, pirított krumpli, barnarizs.

a kékvirágos tál a nagymamámé volt. az óriás jénai is.

sütik: kardamomos gyümölcskenyér kuglóf formában, csúnyácska-finom túrótorta, háromrétegű (omlóstészta, diókrém, piskóta) dióstorta, és hogy legyen süti is, diós linzer.

a csodaszép tortatartó a kistányérokkal anyósomtól maradt rám.

ilyen sokan ültük körbe az asztalt.