ajánlás: kedves volt kolléganőmnek, kinek férje rendszeresen olvassa e rovatot. :)
ez is tollpiheként indult..
kimentünk a telekre cseresznyét szedni. ha már szedtem, ettem, kedvet kaptam sütni is. csak úgy, minden ok nélkül. ami nálam ritkaság, sőt, elő se fordult eddig. és ha már, akkor mindjárt kétfélét is. egyik finomabb, mint a másik. íme:
cseresznyés béles
150 g liszt, 75 g vaj, citromlé, csipet só, víz
a lisztet elmorzsoltam a vajjal, kb. fél citromnyi levet és annyi vizet adtam hozzá, hogy nyújtható tészta legyen. kivajazunk, kilisztezünk egy tepsit, kibéleljük a tésztával.
töltelék: 500 g kimagozott !! cseresznye, 100g vaj, 2 tojás, 50g darált mandula, 150 g liszt, 100 g cukor
a vajat a cukorral jól kikeverjük, hozzáadjuk a tojásokat, mandulát (diót), lisztet. a tepsiben várakozó tésztaágyba simítjuk. ráterítjük a cseresznyét (amennyi van), és előmelegített, közepes tűznél megsütjük.

cseresznyés sütemény
280g liszt, 200g vaj, 100g porcukor, 60g darált dió, fél citrom leve, 1 kanál rum, cseresznye
elmorzsoljuk a vajat a lisztben, és az összes hozzávalóból tésztát gyúrunk. (innovatív tanerő: rum helyett ágyas pálinka, darált dió helyett (eltört a darálóm) késsel vagdalt) kisodorjuk, fánkszaggatóval kerek lapokat szúrunk. laponként 3-3 cseresznyét teszünk rá, egy másikkal lefedjük, körbenyomkodjuk, és újból kiszúrjuk. ha kész, tojássárgájával megkenjük, és kisütjük.

in memoriam Pörböly

http://nol.hu/lap/allaspont/20090526-atkeresztelo

amikor végigolvastam, a hideg futkosott a hátamon. ha vezetek, az az első, bekapcsolom/kapcsoltatom a biztonsági övet az autóban. nem a rendőr miatt, bár a büntetést sem szeretném kifizetni, hanem, mert élni akarok. és valószínű, minden szülő ugyanezt teszi, amikor családostól megy valahová.
most, amikor iskolákat vonnak össze, egyre több gyerek utazik rendszeresen, még inkább vigyázni kellene rájuk. nem? vagy inkább: nem. mert ezek szerint a hivatalos válasz: nem.
és még egy cikk, ami előrevetíti a szükségszerűen bekövetkező bajt.
http://sonline.hu/somogy/kek-hirek-bulvar/lekopte-a-buszsofort-a-hazudos-no-234974
nem a címet, az eseményt olvassa el mindenki nagyon figyelmesen.

május 21-24-ig program program hátán a városban. engem mégis egyetlen egy érintett meg igazán. mert a fiaim is szerepeltek benne. nem is akármilyen módon.
lenyűgözőek voltak a képek, de engem a zene varázsolt el. a fiamé.
http://www.festokvarosa.hu/index.php/archivum/2009/kiallitok/fenyhangar-fenyfestes

a Csibi Áruház: ő volt A gyerekáruház. és mind a két szó fontos. lent a ruházati osztály, a galérián a cipő osztály. széles, fából készült nyikorgó lépcsőn kellett felmenni. a padló is fából volt, és érdekes hangokat hallatott, ahogy lépkedtünk rajta.
az eladók élet és halál urai voltak. gyerekholmit csak gyereknek! hiába volt jó a szandál a kislábú nőnek, ha nem gyerekkel ment, fel se próbálhatta. a megvételéről meg ne is álmodjon! (abban az időben a gyerekholmik jóval olcsóbbak voltak. amikor az első, szalonban (Lady vagy Lédi?) varratott ruhámat megrendeltük, nagyon elcsodálkoztam, hogy ugyanannyiba kerül a varratás, mintha felnőtt ruhát készítenének. ahhoz voltunk szokva, ami gyerek, az minimum félárú. ez lett aztán első és utolsó nagyszabású ruhám:). )
a Fő utca: gyerekkoromban Május 1. utca volt, de mindenki csak Fő utcának hívta. most újra ez a neve. akkor még itt haladt végig a közúti forgalom, -ha jól emlékszem, a 68-as út- de a forgalom nem volt egetverő. a régi boltok szinte mind eltűntek, vagy átalakultak. a zöldségbolt a Corsó mellett, amit óriásinak láttam, hiszen két ajtaja is volt. a Pesti Csemege, ami megtartotta pultos jellegét a sok modern önkiszolgáló közt. középen lehetett bemenni, körben u alakban kiszolgáló pult, bal oldalt könyöklős kávézó. isteni kávékat főztek. és minden finomság kapható volt, ami abban az időben létezett. a Mézes Mackó, a dínom-dánomok helye. a majonézes krumpli, tojássaláta, kaszinó tojás, melegszendvics törzshelye. először kinézted, mit szeretnél. aztán sorba álltál a pénztárnál, és diktáltad, miből mennyit kérsz. elmentél a blokkal a pulthoz, ha szerencséd volt, nem fogyott el semmi, kaptál mindent. és innentől már csak ülőhelyet kellett találni. a Corso. nem a mostani  üzletház, hanem az igazi, a régi. kislánykoromban a belső helyiség csuda izgi volt, mert ott boxok voltak, és félhomály. igazi randizós hely. elől pult, ott lehetett fagyit venni, ha beljebb mentünk, igazi presszó, ha pedig a belső helyiségbe, süppedős 4, 6 személyes "fülkék". itt ettem le a blúzomat csokifagyival. az a félelem, mit fogok kapni érte otthon, máig elkísér. a vasárnap délután akkoriban még ünnep volt. például moziba mentünk, vagy sétálni, és kaptunk fagyit. aminek ilyen csúfos vége is lehetett. aztán átápítették, meg megint átépítették, mostanában nem is voltam benne. illetve talán tavaly egyszer. de csak a teraszra ültem ki. nézegettem a járókelőket, a várost. elszálltak az évek. szemben a Dorottya Hotel is átalakult. valaha Turul Szálló volt, aztán felújították, gyönyörűre, és szálloda, söröző, éjszakai bár, mézes maci működött benne. a szállodában nem voltam, a többiben igen.a söröző fogalom volt. nyáron a kerthelyiséget is megnyitották, és pohár sört is lehetett kapni. persze enyhe lenézéssel hozta ki a pincér, mert sörből korsó a minimum! a bárba bejutni nem volt könnyű. (összesen két éjszakai szórakozóhelye volt a városnak: a kapos bár, meg a dorottya) ha a portás azt mondta nincs, hely, akkor nem volt. apelláta se! és oda kellett ülni, ahova a pincér vezetett. de élő zene volt, és este 10 után is nyitva tartott. mert akkoriban l11, max. 12 órakor a szórakozóhelyek bezártak.
folyt. köv.

mostanában, hogy többet sétálok a városban, számtalan régi emlék tör rám.
egy kis időutazás, vállaltan szubjektíven.
a Szabadság-park: a réges-régi ifipark helye. eleinte túl fiatal voltam, hogy bemehessek, aztán meg vagy nem volt pénzem belépőjegyre, vagy csak hallgattuk a zenét a kerítésen kívül. benn a sok hosszú hajú fiú, emeletes talpú cipőben, farmerban(!), gézingben. (első farmerom -us top világmárka :) - valami bődületes pénzért vettem, és még könyörögnöm is kellett a srácnak, adja el nekem. de évekig hordtam.) aztán megszűnt az ifipark, de a park maradt. benne  a szovjet hősi emlékművel, szökőkúttal, játszótérrel. az első majdnem-randim is itt volt. én ott voltam, a srác nem. :))) persze, akkor nem nevettem rajta. 
a hinták dinasztiákat szolgáltak, szolgálnak. a férjemet is itt hintáztatta annak idején vasárnaponként az apja, én is itt körhintáztam magam a rosszullétig, és ma is televan aprósággal a park.
a Munkácsy gimi: egy munkácsy buliba bejutni nem volt könnyű akkoriban. komoly logisztikai tevékenységet igényelt. csak meghatározott darabszámú jegyet adtak ki, azt is elővételben, és csak munkácsys diákon keresztül lehetett hozzájutni. a tanárok ott cirkuláltak köztünk, vagy a galériáról nézték, ki hogy viselkedik. más idők voltak..
mivel biológia tagozatos voltam, a kísérletekhez, megfigyelésekhez előzetes gyűjtőmunkát kellett végezni. így békát, gilisztát, nyulat mi vittünk a boncoláshoz. békát, gilisztát korlátlan mennyiségben, nyúlból elég volt egy is. természetesen növénygyűjteményt is készítettünk. egyik osztálytársam gilisztát is préselt. hogy poénból, vagy természetes elvarázsoltságból, máig sem tudom eldönteni. az oroszt egy szovjet katonafeleség, az Odett tanította nekünk. személyes sértésnek vette szegény, hogy negyedikben már mindenki a felvételire gyúrt, és a minimálisnál is kevesebb időt fordított szeretett nyelvére. egyébként nagyon csinos nő volt. olyan ruhái voltak, én még a kirakatokban sem láttam olyanokat. emlékszem egy kötött ruhájára: felül fekete, a szoknyarésze meg tarka négyzetekből volt összerakva. fehér csizmával hordta.
nekünk a smink tilos volt. senkinek nem kívánom az élményt: szempillafestéket hideg vízzel eltávolítani. én részesültem benne. az irodai csapnál tehettem. a szoknyánk hossza is állandó vitatéma volt. de az nem, hogy gyümölcsöt szedni menni kell. az kötelesség. és verseny tárgya. meg jópont a felvételinél.
és azok a május elsejei felvonulások! soha többé... minden évben mást találtak ki, hogy öltözzünk. egyszer egyenruhába, egyszínűbe, aztán meg minél tarkábban, mert úgy mutat. a mai eszemmel már nagyon sajnálom szegény tanárainkat, akkor viszont nagyon utáltam őket. gyülekező, sorakozó, tíz méter haladás, állj, megint pár méter, és így vánszorogtunk, míg végre ránk került a sor. akkor el a dísztribün előtt, szólt a hangosbemondó, végigtrappoltunk, aztán iszkiri, mehessünk már haza.
én legalábbis így emlékszem.
folyt.köv.